Baleset utáni életem

Nagyon vártam, hogy 2006 szeptemberében visszamehessek az iskolámba. Sajnos nem ment egyszerűen, mert az igazgató csak akkor engedett vissza, ha egy szakértői bizottságtól viszünk véleményt, hogy alkalmas vagyok a normál iskolai életre. Így két héttel később kezdhettem a tanévet. Mivel egy évet veszítettem a balesetem miatt már nem a régi osztályomba kerültem. Újból kezdtem a 4-ik osztályt. Sajnos sokan ellenségesen viselkedtek velem, nem értették meg, hogy más vagyok valamilyen szinten, mint ők. Nagyon nehéz volt egy kicsit is elfogadtatni magam, persze azért voltak, akik barátként tekintettek rám, de ők voltak kevesebben. A régi osztálytársaim közül is sokan voltak akik, már nem, úgy beszélgettek, illetve közeledtek hozzám, mint régen. A barátoknak hitt gyerekek is elfordultak tőlem. Talán ez volt a legborzasztóbb. Hiába próbáltam elmagyarázni, hogy nem én akartam, hogy így legyen, ezt hozta az élet. Szerettem volna, ha picit jobban segítenek visszatalálni a társadalomba, úgy élni az életem, mint az előtt. Nagyon vágytam a hosszú kórházi élet után, hogy tudjak beszélgetni, hülyéskedni társaimmal, de sajnos nem sikerült. Volt, hogy értem kellet jönni, mert görcs állt a gyomromba annyira kikészítettek az osztálytársaim. Ami még meglepő volt számomra, de még a családom számára is, hogy a tanárok közül is voltak páran, akik nem fogadtak el. Előfordult, hogy inkább rosszabb jegyet adtak nekem, de még az is szóba került, hogy magyar nyelvből fel akart mentetni a magyar tanárom. Teljesen tökéletes dolgozatra is volt, hogy egyest kaptam. Anyukám igen sokszor bement beszélni az osztályfőnökkel, igazgatóval. El szerettek volna vinni másik iskolába, meg is beszéltük az ottani igazgatóval, hogy át tudnak venni, van hely. Mire másnap felhívtuk őt már csak azt közölte, hogy sajnálja, de mégsem tud átvenni.  Úgy hogy kénytelen voltam továbbra is elviselni a sok sérelmet. Mikor iskolaválasztás előtt álltam, 1 gimnáziumba és 2 szakközépiskolába adtam be a jelentkezésem. Legjobban informatikai szakközépbe szerettem volna bekerülni, mivel nehezebb fizikai munkát valószínű nem fogok tudni az életem folyamán végezni, meg nagyon szerettem és a mai napig szeretem a számítógépeket.  A volt osztályfőnököm a szóbeli felvételi napján közölte velem, hogy kár is elmennem délután a szóbeli elbeszélgetésre, mert úgy sem fognak felvenni.  Úgy gondolta nekem csak szakmunkásba lehet jelentkezni, de én bebizonyítottam, hogy igen is meg tudom csinálni, igen is van helyem egy szakközépben is. Igaz szüleim nagyon sokat segítettek, hogy sikerüljön, és örülök, hogy legalább ők maximálisan bíznak bennem. Soha nem adják fel a reményt velem kapcsolatban sem. Természetesen én sem adom fel a reményt, mert mindig meg kell tudni, találni mindenre a megoldást és harcolni kell, nem szabad feladni soha, mert csak így tud az ember érvényesülni az életben. Szerencsére felvettek és nagy reményekkel tanulhatok az informatikai középiskolában. Már a szóbeli felvételin is pozitív élménnyel lettem gazdagabb az ott lévő tanárok nagyon kedvesek voltak annak ellenére, hogy mindent elmondtuk nekik a balesetemmel kapcsolatban és, hogy ez miatt nem olyan vagyok, mint egy átlagos fiatal. Nagyon szeretek ide járni, bár ebben az iskolában is értek már negatív élmények, mert sajnos a mai társadalom nem igazán tudja, vagy nem akarja elfogadni azokat, akik sérültek. Itt a tanárok maximálisan megértik a helyzetemet, ahol tudnak, segítenek, nem közösítenek ki semmiből, úgymond minden területen megadják a lehetőséget nekem is, mint az egészséges társaimnak. Nem zavarja őket, hogy többször dadogok, vagy a memória zavarom miatt nagyon hamar elfelejtek dolgokat. Mindig megkeresik a megfelelő kontaktust velem. Borzasztó jó érzés a sok lelki trauma után, hogy van ahol, ha csak a felnőttek is, de elfogadnak. Páran vannak a tanulók közül is, akiket nem zavarja, hogy nem, vagyok teljes így belőlük merítek nap, mint nap erőt, hogy elviselhető legyen az iskolában eltöltött időm. Otthon teljesen más a helyzet, mert a családom maximálisan a mai napig azért harcol, azért tesz dolgokat, hogy az életemet jobbá, teljesebbé tegye.

Szabadidőmben PS/PC-n szoktam játszani, mivel barátaim nincsenek és ezért így foglalom el magam. Play Stationon szeretek játszani Fifa és NBA játékokkal. Amikor tévét nézek, legtöbbször focit nézek.

Kedvenc foci csapatom az FC. Barcelona.   

Kedvenc játékosom Lionel Messi.   

 

Oldal: Baleset utáni életem
20 évem története - © 2008 - 2024 - velemtortent.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat