Születésem viszontagságai
Nos, talán ott kezdeném, hogy 1995 februárjában a Nyírő Gyula kórházban megszülettem édesanyám hatalmas örömére. Azért egyedül őt emeltem ki, mert amikor 8 hónapos terhes volt velem, amikor édesapám elhagyott minket. Először nagyon kiborult a helyzettől, de nagyon hamar én miattam, nem volt szabad tovább idegeskednie, mert számára csak én voltam a legfontosabb. Mindent megtett, amit csak tudott, hogy nyugodt körülmények között szülessek meg. Már csak azért is volt kimagaslóan fontos számára ez, mert öt-hetes terhességében bevérzett és kórházba került, ahol épp csak meg tudtak menteni a hasában, kicsin múlott, hogy megmaradtam neki szerencsére. Innentől kezdve veszélyeztetett terhes volt végig. Kímélnie kellett magát. Szerencsére egészségesen, problémamentesen születtem. Anyukám egyedül volt első perctől kezdve, de nem borult ki a helyzettől, tudta, hogy csak a jelen és a jövő a legfontosabb. Tudta, hogy legyen bármilyen helyzet, egy anyának meg kell tudni oldani mindent, akár egyedül is a gyermeke fejlődése érdekében. Soha nem szabad feladni, legyen, az bármi tovább kell tudni lépni. Biztosan sokszor érezte, hogy nem bírja tovább, de mindig kell erőt meríteni valamiből. Jó étvágyú baba voltam, de pár hét múlva sajnos beteg lettem. Nem ettem-ittam rendesen, szinte mindent kihánytam. Egy napot várt anya és levitt az orvoshoz, mert ilyen pici babáknál fenn áll a veszély, hogy pillanatok alatt kiszáradnak.